kedd

Meghalt Tüskés Tibor

Esős délutánon, december első napján búcsúztunk Tüskés Tibortól.
Jeles irodalomtörténész, a Jelenkor irodalmi folyóirat egykori szerkesztője.





Balaton szántódon született 1930. június 30-án. 1952-ben végzett az ELTE magyar-történelem szakán, ezután tanított Pécsett és Dombóváron is. Három megye tekinti gyermekének, az egész Dunántúl és az ország tanítójának.










1959 és 1964 között volt a Jelenkor folyóirat szerkesztője, ahol sajátos szemléletét érvényesíthette, a hatalmon lévő kormány nem nézte jó szemmel az ellenzéki írók-költők (Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Kodolányi János) publikálását a lapban. Sajátos módszerekkel eltávolították, de ez nem tántorította el a nép tanításától, klasszikus értékrendje közvetítésétől. Tovább folytatta irodalmi levelezéseit, könyvsorozat (Pannónia könyvek) kiadását, mely azóta is fontos művelődés történeti forrás.





Számos irodalom- és kultúrtörténeti tanulmány és esszé fűződik Erika írógépéhez, többek közt Pilinszky János, Nagy László, Illyés Gyula, Veres Péter, Rónay Györgyről írt monográfiákat. Ormánsági útjai során “fedezte fel” Pilinszky Jánost, művei publikálásával hozta be a magyar irodalmi köztudatba.



1976-ban József Attila-díjjal tüntették ki, 1998-ban pedig Arany János-díjat kapott. Életművét, pályáját elismervén 2002-ben Szabó Zoltán-díjat kapott, illetve Nagykanizsa díszpolgárává avatta.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése